Semmelweis Flow 2018

2018. november 28-án került megrendezésre a Semmelweis Egyetem első TALK SHOW-ja! A Hiventures és a SE HÖK közös munkájának köszönhetően megismerkedhettek a Semmelweis Egyetem hallgatói, a Hiventures nyújtotta befektetési programokkal.

Mi a siker titka? Idén életre keltettük a közelmúlt legizgalmasabb sikertörténeteit, megmutattuk, hogy a nagy teljesítmények mögött ugyanúgy hús-vér emberek állnak.

A Semmelweis Flow fő célja volt, hogy a meghívott előadók átadják tudásukat a hallgatóságnak, részletesen elmeséljék sikerhez vezető útjukat, annak tanulságait, illetve motivációt nyújtsanak az elképzeléseiket megvalósítani akaró fiataloknak.  A beszélgetés során megosztották tapasztalataikat, győzelmeiket, kudarcaikat és mindazt, ami hozzájárult ahhoz, hogy itt lehessenek. A november 28-i esemény iránt több, mint 300 hallgató érdeklődött, közülük 150-en jöttek el és inspirálódtak az előadások alatt.

A Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbjének dísztermében tartott prezentációjukat követően, kerekasztal beszélgetésre invitáltuk az előadókat.

Meghívott előadóink voltak:

Csíki László, a Hiventures kockázati-tőkealapkezelő senior befektetési menedzsere,
Dr. Gógl Álmos, a MOM Szent Magdolna orvosigazgatója, a Sportgenetika Kft. alapító-cégvezetője,
Dr. Balogh Attila idegsebész, a 4D anatómia-szoftver atyja, illetve
Dr. Tóth Máté, a Tibi Atya brand megalkotója, a Humbák Művek ügyvezető igazgatója.

A hallgatóságnak lehetősége nyílt megismerkedni a Med-Tech világával és megtudhatták, milyen lehetőségeket aknázhatnak ki Magyarországon a startupperek Közép-Európa legnagyobb kockázati tőkealap-kezelője, a Hiventures által nyújtott befektetési program révén. A Semmelweis Egyetem hallgatói számára ezáltal új lehetőségek nyíltak meg a fejlődésre, innovatív ötleteik megvalósítására, úgy az egyetemi évek alatt, ahogyan később hivatásuk ellátása során is.

Ha innovatív ötleted megvalósítása során információra van szükséged, vagy érdekel, hogy milyen Medtech cégek vannak a Hiventures portfóliójában, keress bizalommal: miheller.sandor@unitrons.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.