Lokcheck – egy egyetemista sturtupper története

Vas Bence 21 éves fiatal vállalkozó, a Lokcheck alapítója és vezetője. A cég építőipari cégeknek gyártott szoftverfejlesztéssel foglalkozik, vagyis a területen használt elavult módszereket igyekszik digitalizálni és optimalizálni. Interjúnkban többek között a Lokcheck sikereiről és jövőjéről, valamint a startupper életről beszélgettünk.

Hogy kerültél az építőipar közelébe?

V.B.: Már egészen kiskoromtól fogva ebben a közegben mozogtam, ugyanis édesapámnak egy építőipari cége volt. Igen közelről sikerült megtapasztalnom, hogy milyen is a vállalkozói lét, gyerekként sokat voltam az irodában és az építkezéseken is. Ennek kapcsán hamar szembesültem a munkafolyamatok során felmerülő nehézségekkel.

Mikor döntötted el, hogy Te fogod megreformálni a rendszert?

V.B.: Azt már elég korán eldöntöttem, hogy én is vállalkozni szeretnék, csak egy ideig még azt nem tudtam, hogy mivel. Nyilván a problémákat érzékeltem, amik az építőipari szektorban felmerülnek, de egy barátommal való beszélgetés a szoftverfejlesztésről elindított a startupok felé. Neki akkor volt egy kivitelezési munkája, egy lakásfelújítás, és azt tapasztalta, hogy az idejének 90%-át a papírmunka, és a munkafolyamatok ellenőrzése teszi ki. Ennek kapcsán kezdtünk el gondolkodni, hogy milyen eszközök lehetnének a segítségére és így kezdett el körvonalazódni a Lokcheck koncepciója. Bár eredetileg egy lakásfelújítás mentén indultunk el, hamar kiderült, hogy minél nagyobb a projekt, annál súlyosabbak a kommunikáció hiányából adódó problémák. Ahogy nőtt a projekt úgy gyarapodott a csapatunk is. Jelenleg négyen vagyunk, szerencsére jól tudunk együtt dolgozni és közösen építkezünk.

Vas Bence

 

Vállalkozónak születni kell?

V.B.: Én mindig is tudtam, hogy így képzelem el magam. Vállalkozni semmivel sem jobb, vagy rosszabb, mint alkalmazottnak lenni, csak más. Meg van a maga varázsa, ami valakinek vagy nagyon tetszik, vagy nem.  Az embernek ki kell tapasztalnia, hogy ő hogyan érzi jól magát, mi motiválja, hogyan dolgozik a leghatékonyabban. A legnehezebb része, az állandó felelősség és hogy magadat kell motiválnod. Ugyanakkor, ha te tűzöd ki a célokat, akkor rajtad múlik, hogy eléred-e őket és nem függsz másoktól.

Mi a legjobb a vállalkozói életformában?

V.B.: Szeretem, hogy mindig tanulok valami újat. Azt mondják, az okos ember mások hibájából tanul, más a sajátjából. Én sokszor vagyok az utóbbi, de egy induló vállalkozásnál az ember hibázhat, ha tanul a folyamatból. Rengeteg olyan dolgot tanultam, amire a gyakorlat tanít meg, például, hogy az embereket mi motiválja, hogy miért szeretem csinálni, amit csinálok és kivel érdemes együtt dolgozni.

B tervben egyelőre nem gondolkozol?

V.B.: Nem, most minden erőmmel erre a projektre összpontosítok. De, ha ez nem jönne be, akkor is mindenképp a vállalkozói szférában képzelem el magam. Szeretem azokat az embereket akik körül vesznek, és azt, hogy rengeteg izgalmas ötlettel és problémával találkozom. Biztosan próbálnám bővíteni és hasznossá tenni tapasztalatomat a vállalkozások és a technológiai fejlesztés terén. Ha pedig a Lokcheckkel sikeresen fejlődünk és személyesen lehetőségem nyílik több mindennel foglalkozni, biztosan értékes projekteket és cégeket keresnék, ahova befektethetek vagy értéket adhatnék a tapasztalatommal.

Még a Szegedi Tudományegyetemen tanulsz. Hogyan tudod összeegyeztetni a munkádat az iskolai feladataiddal?

V.B.: Nagyon nehezen. Az időmenedzsment nem az erősségem, ebben még sokat kell fejlődnöm. A tapasztalataim alapján gyakran visszaélnek az emberek egymás idejével az egyetemen, mivel sietnek; ezért nehéz elköteleződnöm. Tudást szeretnék gyűjteni az felsőoktatás keretei között, amihez viszont nem tartozik időbeli korlát, ezért amíg lehetőségem nyílik, a vállalkozást és a tanulást is folytatni szeretném.

Az egyetemen tanultakat tudod hasznosítani a vállalkozásodnál?

V.B.: Gazdálkodás és menedzsment szakra járok, úgyhogy nyilván van sok átfedés a két terület között. Egy tervezésnél vagy analitikánál alapelvárás, hogy bizonyított módszerekkel dolgozz, azokat én is az egyetemen tanultam meg.

Mi az eddigi legnagyobb sikered?

V.B.: Az, hogy csatlakozott a csapatunkhoz Kurusa Levente, ő a CTO-ja, vezető fejlesztője a csapatnak. Azért ez a legnagyobb sikerünk, mert ő a Lokchecket választotta számtalan más lehetősége helyett. Élhetne most Amerikában vagy Prágában, de a Lokcheckkel való közös munkáját egy hatalmas szakmai visszaigazolásnak érzem. Az egész projekten érződik a profizmusa és lendülete, ami minden csapattagot, beleértve engem is sokszorosan motivál. Büszke vagyok arra, hogy a startupunk képes volt erre.

Mit tanultál eddig a projektből?

V.B.: Nagyon sok mindent! Az első, ami ilyenkor eszembe jut az, hogy mi motiválja az embereket. Régebben szent meggyőződésem volt, hogy az anyagiak. De vállalkozás közben rá kellett jönnöm, hogy ez nem igaz. Sokszor a pénz nem elég! Mindannyian lehetőségeket, a személyes fejlődést és az érdekes kihívásokat keressük. Azt hiszem minden embert más motivál, a lényeg, hogy azokat kell megtalálnod, akik hisznek a cégedben és közös céljaitok vannak. A személyiségemet is megváltoztatta a projekt. Sokkal jobban értékelem a barátaimat, a családomat, a velük együtt töltött időt.

Milyennek látod a startup ökoszisztémát?

V.B.: Szerintem nagyon jó a magyar startup közösség! Tapasztalataim szerint jobb esélyekkel indul itthon egy vállalkozás, mint a környező országokban. Sőt, megkockáztatom, hogy még Amerikánál is jobb helyzetben vagyunk, mert itthon nem irreálisak az elvárások. Külföldön azért sokkal nagyobb kezdőtőkére van szükség és sokkal telítettebb a piac. Itthon van egy egészen összetartó közösség, aminek kapcsán a szakma legjobbjaitól tanulhatsz.

Hogyan segített céljaid megvalósításában a Hiventures?

V.B.: Már önmagában az hatalmas segítség volt, hogy 20 évesen komolyan vettek, tervet validálhattam és pitchelhettem az Inkubációs bizottság előtt. Mindvégig partnerként kezeltek. Természetesen a finanszírozás a másik kiemelendő dolog, amiért hálás vagyok, mert az inkubációs befektetés nélkül nem tudtam volna elindítani a vállalkozást. Erős kapcsolati hálóval rendelkeznek és sokat segítenek üzleti vonalon, jó tanácsokat kapunk tőlük a pénzügyi tervezéshez és kifejezetten motiváló, hogy ennyien hisznek bennünk. Igazából nagyon szeretem az egész csapatot, élvezetes a közös munka.

Mit javasolsz azoknak a fiataloknak, akik vállalkozni szeretnének?

V.B.: Csinálják! Nincs mit veszíteniük, még nincs családunk, nincs annyi kötelezettségünk, mint később lesz, most tudunk kockázatot vállalni. Szuper tapasztalatszerzési lehetőség, nagyon sok kortársamhoz képest már most behozhatatlan üzleti előnnyel rendelkezem.

Hol képzeled el magad 5-10 év múlva?

V.B.: Helyileg Magyarországon. Biztos sokat leszek külföldön is, de szeretném, ha a bázisom itthon maradna. Addigra a tervek szerint egy nemzetközi üzletet fogok menedzselni. Emellett nekem fontos, hogy vissza tudjak adni a közösségnek. Esélyt szeretnék adni azoknak a fiataloknak, akik nem olyan szerencsés környezetből jönnek, mint én. Konkrétan pénzügyi és vállalkozási intelligenciát szeretnék nekik tanítani, hogyan teremtsenek lehetőségeket a fejlődésre. Kezdve az olyan egyszerű dolgokkal, hogy vezesd rendszeresen a kötelességeidet vagy kiadásaidat. Lehetőségeket szeretnék teremteni, aztán azokkal élni, már nyilván nekik kell.

 

Ha szeretnél te is találkozni Bencével, esetleg neked is van egy startup ötleted, ami szerinted megérdemel 15 millió forintos inkubációs befektetés a Hiventures-től, gyere el a következő eseményünkre: https://www.facebook.com/events/1455894907893800/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.