Kik vagyunk mi? – Bemutatkozik az ELTE-s nagykövetünk

Mint azt a korábbi bejegyzésünkben említettük, új csapattagokkal bővült a Hiventures Unitrons program. Ennek eredményeképpen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen is megvetettük a lábunkat. Mostantól itt is lesznek rendezvényeink és szakmai segítségünk a bátor, vállalkozó szellemű fiataloknak. Hogy pontosan kihez fordulhattok és milyen kérdésekkel, most kiderül!

Tóth-Czopyk Zsuzsi portré

Tóth-Czopyk Zsombor pszichológia szakos nagykövetünk mesélt nekünk magáról, az egyetemi kultúráról és a Hiventures küldetéséről.

Mivel foglalkozol? Hogyan kötődsz a start-upokhoz?

Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar pszichológia szakának utolsó éves hallgatója vagyok. Egyetemi éveim alatt végeztem el Nagy Péter Startup univerzum kurzusát, ott szereztem mélyebb tudást a korai fázisú vállalkozásokról, itt próbáltam ki az ún. pitchelést. Ez az óra inspirált, hogy még jobban beleássam magam a témába.

Miért jelentkeztél a programba?

Egyik szakkollégiumi társam ajánlotta a Zyntern.com oldalát, ahol fiatal pályakezdők kereshetnek állást. Itt találtam rá a Hiventures egyetemi nagyköveti programjára: ennek részeként remek lehetőség adódott előttem, hogy tapasztalatot szerezzek projektmenedzsment és kommunikáció területén, valamint hogy tréningek által fejlesszem a készségeim. Továbbá segíthetem az ELTE-s hallgatók innovatív vállalkozási ötleteinek beindítását is. A lelkes fiatalokkal való együttműködés és nekik való segítségnyújtás szakmailag egy nagyon hasznos tapasztalat, valamint emberileg is egy kiváló fejlődési lehetőség.

Miért van szükség szerinted ránk az ELTE-n?

Az ELTE-nek jelenleg több mint huszonötezer hallgatója van a különböző karokon, a képzési palettán a bölcsészettudományoktól kezdve a jogi képzésen át a gazdaságtudományokig minden megtalálható. Ebből adódóan nagyon színes a hallgatók összetétele. Mivel az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Magyarország egyik legnépszerűbb és legnívósabb felsőoktatási intézménye, így valószínűsíthetően igen nagy potenciál van az itteni hallgatók ötleteiben.

Jelenleg a tehetséggondozás a szakkollégiumok és más szervezetek mellett a tanárok segítségével is működik. Vannak olyan szakmailag is elismert pedagógusaink, akik szívesen segítik a hallgatók, hallgatói csoportok előmenetelét. Ehhez tudna a Hiventures, Közép-Kelet-Európa legnagyobb kockázati tőkealapjaként becsatlakozni, hiszen mentorokkal, tréningekkel támogatja az innovatív ötleteket. A Hiventures több mint kétszáz innovatív vállalkozást segít inkubációs, magvető és növekedési életszakaszokban, ezt a népes csoportot gyarapíthatnák az ELTE-s diákok kezdeményezései. A program megjelenése az egyetemen lehetőséget biztosít, hogy a rendezvényeinken keresztül az érdeklődők közelebbről megismerkedhessenek a startup világ képviselőivel és a startup életformával.

Megéri-e ma vállalkozni fiatalként?

A technikai fejlődésnek köszönhetően ma már elég gördülékenyen lehet vállalkozást indítani. A legtöbb ügyet interneten keresztül intézi ember és ez nincsen másképp a kezdő vállalkozásokkal sem. A legfontosabb információk mindenki számára könnyen hozzáférhetőek. Ezen felül pedig az olyan kezdeményezések, mint a Hiventures, egy jól működő, kiépített szervezetként biztosítanak anyagi és szellemi hátteret a startupok működtetéséhez.

Mivel fordulhatnak hozzád a hallgatók? Milyen feladatokat látsz el az egyetem, mint nagykövet?

Egyetemi nagykövetként a feladataim közé tartozik az inkubációs befektetési program népszerűsítése a hallgatók között, a Hiventures portfóliócsaládjához tartozó startupperek, sikeres vállalkozók életútjának, tapasztalatainak bemutatása. A tanév során startup-os témában lesznek rendezvények, ahova várjuk az Egyetem összes hallgatóját. Egyetemi nagykövetként összekötő szerepet is betöltök, mind a Hiventuressel, mind azokkal a tanárokkal vagy szakmai szervezetekkel, akik támogathatják a hallgatókat az ötleteik megvalósításában. Továbbá segítem a hallgatók egységbe szerveződését, hiszen egy startup elengedhetetlen alappillére egy lelkes, szakmailag felkészült csapat.

Mit tanácsolsz azoknak, akiknek van egy ötletük, de nem tudják, hogyan induljanak el?

A Hiventures Unitrons program fő célja, hogy különböző programok szervezésével megmutassuk a hallgatóknak, hogy miként válthatják valóra innovatív ötleteiket. Ezáltal jó lehetőségnek tartom, hogyha eljönnek eseményeinkre és kapcsolatot építenek a startup világban dolgozó szakemberekkel. Nem baj, ha még nincs egy kiforrott terv a zsebükben, ezek az események pont arra valók, hogy kapcsolatokat építsenek, információkat gyűjtsenek, és jól érezzék magukat.

 

Mit jelent egyetemistaként vállalkozni? Következő cikksorozatunk ezt a kérdést fogja körbejárni, úgyhogy érdemes minket követnetek. További hasznos infókért pedig keressétek facebook oldalunkat, vagy látogassatok el a honlapunkra!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.