Új év, új arcok- 2 budapesti nagykövettel bővült a csapat

Ezerrel robog tovább Unitrons programunk, mely a tavalyi népszerűségen és sikereken felbuzdulva idén két új egyetemet is meghódít. Mostantól a Budapesti Gazdasági Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem falai közé is becsempésszük a startupper életérzést, ennek kapcsán pedig új lelkes diáknagyköveteket köszönthetünk köreinkben.

 

A BGE-s nagykövetünk nem más, mint Tankó Árpád, gazdálkodás és menedzsment szakos hallgató. Vele beszélgettünk a programról, a startupokról, a motivációiról, és hogy milyen tervei vannak az idei félévre.

Mi motivált arra, hogy Hiventures Unitrons egyetemi nagykövet legyél? Hogyan kötődsz a startupok világához?

T.Á.: Harmadéves gm-es hallgató vagyok, ezen belül a Team Academy specializáción tanulok, ahol csapatban, coach-ok és mentorok segítségével, vállalkozások kidolgozásával foglalkozunk. Tehát a kezdő vállalkozások igen közel állnak hozzám, tekintve, hogy ehhez kapcsolódik nagyjából minden tanórám, és a későbbiekben majd a szakmai féléves projektem. Mindenképpen ezen a területen képzelem el a jövőmet, hogy mint vállalkozó, vagy esetleg a Hiventuresnél, még nem döntöttem el, egyelőre mindkét irány vonz.

Azért jelentkeztem elsősorban a programba, mert szeretnék szakmailag fejlődni, élesben belelátni a magyar startup kultúrába, megismerni a szervezeti hátterét. Másrészről segíteni szeretnék a tehetséges és motivált egyetemistáknak, hogy közelebb kerüljenek a céljaikhoz.

Miért van szükség a programra a BGE-n? 

T.Á.: Szerintem a BGE-s hallgatókban nagy potenciál van innovatív ötleteket tekintve. Mivel nálunk igen sokszínű a hallgatói bázis, olyan diverzifikált csapatok tudnának létrejönni, amik ötvözik a különböző szakterületeket, így meglehetősen kreatív ötletek születhetnek. Nagyon örülök, hogy a Hiventures megjelenik a BGE-n, mert a vállalkozó szemléletű fiataloknak lehetőséget kínál elindulni az úton. Ezen felül alternatívát kínál a multikkal szemben, ráadásul azzal, hogy házon belül megtalálják, sokkal kényelmesebben informálódhatnak, ami lássuk be, a mai felgyorsult világban nem elhanyagolható szempont.

Megéri-e ma vállalkozni fiatalként?

T.Á.: Szerintem a jelenlegi magyar környezet alkalmas arra, hogy egy vállalkozást/startupot, elindítson egy egyetemista. Nem egyedül, mert az túl nagy vállalás, de a megfelelő csapattal és szakmai segítséggel mindenképpen érdemes nekifutni. Sok eredményes vállalkozó előadásán voltam, akik azt mondták, hogy a sikerig egy igen rögös út vezet, sok tapasztalatot kellett gyűjteniük, mire elérték a céljukat. Ezért úgy gondolom, hogy minél korábban kezdi az ember, annál hamarabb juthat fel a csúcsra. Persze nem mindenkinek van meg hozzá egyetemi évei alatt a megfelelő kezdőtőkéje. Nem véletlenül létezik a diáktárca kifejezés, de a mi inkubációs programunknak pont az a lényege, hogy ha valaki komolyan gondolja a dolgot, 15 millióval már elindulhat az úton, és még hitelt sem kell felvennie.

Mivel fordulhatnak hozzád a hallgatók?

T.Á.: Természetesen azért lettem nagykövet, hogy minél több segítséget tudjak nyújtani a lelkes és kreatív csapatoknak. Olyan kontakt szeretnék lenni, akit startup témakörben nyugodt szívvel kereshetnek, továbbá, aki összeköti a hallgatókat, olyan emberekkel, akik segíthetik terveik megvalósítását. Azzal együtt, hogy a jó ötlet az alapja mindennek, szükségük van mentorokra és befektetési szakemberekre, akik meg tudják mondani, hogy valóban életképes-e az adott vállalkozás, valamint fel tudják hívni a figyelmet az esetleges buktatókra. Az egyetemen szerencsére számos szakmailag elismert oktató található, akik segítségével kivitelezhető egy pályázatképes terv összeállítása.

Milyen feladataid lesznek ebben a félévben?

T.Á.: Az én feladataim közé tartozik, mint a Hiventures nagykövete, két startupos rendezvény megszervezése, amit a Magyar Közgazdasági Társasággal közösen fogunk megvalósítani. Szeretném, ha ezek az események minél több hallgatóhoz eljutnának, akik így megismerkednének a lehetőségekkel, amiket kínálunk. Van itt egy olyan mag az egyetemen, akik, ha tudnának erről a programról és kapnának egy kis biztatást, akkor elkezdenék építeni az álmukat. Éppen ezért ajánlom mindenkinek, akit ez a téma érdekel, hogy kövessék a socialmedia felületeinket, látogassanak el a honlapunkra és a rendezvényeinkre, mert az informálódás az első lépés a siker felé.

 

Folytatódik bemutatkozós “Ismerj meg minket” sorozatunk. Hamarosan érkezik ELTE-s nagykövetünk interjúja, úgyhogy kövessetek minket figyelemmel. További hasznos infókért pedig keressétek facebook oldalunkat, vagy látogassatok el a honlapunkra!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.