Hogyan vállalkozz most Pécsen?

Egyetem éveim során beleláthattam, hogy mennyire különböznek a hallgatók. Vannak akik azért tanulnak, hogy elhelyezkedjenek egy multi cégnél, vannak akik vezetői pozícióba szeretnének kerülni, ezért minél jobb eredményekre törekszenek, vannak azok, akik az idejüket húzzák, és vannak azok akik saját vállalkozásban gondolkodnak. A legtalpraesettebbek, akik kierülnek az egyetemről azok, akik nem félnek majd saját magukra támaszkodni. A nagyköveti program, szintén belátást nyújtott nekem abba, hogy mennyi fiatal is van, akik kreatívak és szorgalmasak és szeretnének megvalósítani ötleteket. Szerencsére elérhetőek a kurzusok, mind a Simonyi BEDC a Pécsi Tudományegyetemen, mind az INPUT Program workshopjai, amik nagymértékben hozzásegítenek célünk elérésében. A Hiventures pedig mindezt anyagi és mentori támogatással tovább segít az úton. Ha valakinek nincs ötlete, az se baj mivel a csapatok mindig keresnek tagokat, hogy színesebbek legyen. Minél több kompetenciával rendelkezik egy csapat annál könnyebb a megvalósítás. Ugyanakkor nem elég a képesség a vállalkozáshoz, elszántság is szükséges. Április végén az Inno Pécs rendezvényen nagyon sok előadó, start up, és egyetemista, fiatal csatlakozott azért, hogy tanuljanak egymástól. Lehetőségek is nyíltak sokaknak az ismerettségek és az új ismeretek miatt amit szereztek. Ugyanezt nyújta a Simonyi Inkubációs Program, amit egyetemu kurzusként felvehetnek a hallgatók és minden szemeszter végén a Finap Pitch eseményen befektetésért megküzdhetnek, a zsűrik között pedig a Hiventures is részt vesz. Év közben is vannak programon, mint például az Inspirációs Nap, ahol bemutathatják start upjaikat és szakértőkkel konzultálhatnak a résztvevők. Örültem annak is, hogy az IDEA Challange-re többen jelentkeztek Pécsről, aki le is maradt róla még mindig jelentkezhet az általános jelentkezési fórumon keresztül. Érdemes nyitva tartani a szemünket, meghírdetett pályázatokra, mivel nagymértékben lerövidítheti a befektetésre való jelentkezést és más előnyökhöz juthatunk. A Hiventures pedig nyitott az ötlettel teli fiatalokra és arra, hogy minél innovatívabbá tegye a piacot. Jó közösség, jó munkamorál, és szaktudás mellett mindenki sokat fejlődhet. Ha félsz elkezdeni vállalkozni, ez legyen a legkisebb gondod, mert ha elkezded nem csak megméretteted magad, de a legtöbbet fejlődsz is.

Simonyi BEDC – Inspirációs Nap 2019

Simonyi BEDC – Final Pitch 2019

INPUT Program – Inno Pécs 2019

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.