Debreceni Unitron

Menyhárt József vagyok a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológia Kar hallgatója. Fizika és matematika szakon tanulok az egyetemen.

Mindig is érdekelt a vállalkozói élet, az hogy hogyan lehet a semmiből egy sikeres vállalkozást létrehozni. Napjainkban elterjedt vállalkozási forma egy startup indítása. Minden olyan céget, amely valamilyen innovatív ötletet szeretne megvalósítani, mind termék/szolgáltatás vagy üzleti modell területén startupnak nevezünk. A Hiventures ilyen innovatív ötletek támogatására jött létre. Három, egymásra épülő támogatási rendszert hoztak létre (inkubációs, magvető és növekedési befektetés).

Az inkubációs szakaszban a teljesen ötletfázisban lévő vállalkozás-csírákat várják. Itt kimondottan fontos az ötlet innovációtartalma valamint a csapat összetétele, akik az adott egyedi megoldást, újítást szeretnék megvalósítani.

Magvető fázisban azokat a már létező cégeket várják, akik kész prototípussal rendelkeznek és a piacralépéshez, valamint az ötlet validáláshoz keresnek további forrásokat.

Növekedési stádiumban azokat a már árbevétellel rendelkező startupokat keressük, akik a hazai piacon már bizonyítottak és most a külföldi terjeszkedést készítik elő.

A Hiventures egyetemi nagyköveteként célom az, hogy minél több emberhez eljussanak a Hiventures által kínált lehetőségek és minél több hallgatótársam belevágjon álmai megvalósításába. Startupot létrehozni, a nulláról felépíteni, majd sikeres működtetni elképesztően nagy vállalás, de én remek lehetőségnek gondolom ezt a vállalkozási formát, mivel saját tőke hiányában is létrehozhatjuk saját vállalkozásunkat.

Idén tavasszal megrendezésre kerül az Hiventures Unitrons Idea Challenge, ahol minden olyan ötlet megkaphatja az inkubációs program befektetését, amiben lát fantáziát a befektetési csoport. Remélem Debrecenből minél több csapat fog jelentkezni és mindenki sikeresen fogja venni az akadályokat. Ebben a félévben az a feladatom, hogy felkutassam azokat a projekteket, csapatokat akik érdemesek lehetnek a Hiventures befektetésére.

Ha te is úgy érzed, hogy van egy innovatív ötleted és szeretnél 9 millió forint befektetést kapni startup vállalkozásod elindításához, egész évben jelentkezhetsz az alábbi regisztrációs ív kitöltésével: https://www.hiventures.hu/jelentkezes

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.